Elkötelezettség? Hiánycikk?
Sokszor hallom vezetőktől cégtulajdonosoktól, hogy manapság nehéz elkötelezett embert találni és még nehezebb elkötelezetté tenni őket. Az utóbbi időben azonban már nemcsak a vezetők mondják ezt. Sőt!
Elsősorban a cégekben dolgozó munkatársak mondják:
- „...akik mostanában jönnek ide, valahogy nem igazán akarnak dolgozni....”
- „...én nem tudom, de ezek az új emberek mintha nem tudnák mi is az a munka...”
- „...hát van egy két kolléga, aki csak bejár... ...de minek...”
Sorolhatnám azokat a megjegyzéseket amelyeket hallok a napi munkám során.
Az emberek érzik, hogy valamivel igen csak nagy baj van.
Ön látott már olyat, hogy valaki a saját egészsége iránt sem elkötelezett? Tudja, hogy valamit változtatnia kellene de nem teszi, talán mert nem kényelmes.
Van a környezetében olyan aki szenved attól, hogy a párkapcsolatában a „másik” félvállról veszi az egészet? Nem érződik rajta az elkötelezettség? Pedig Ő mindent megtesz és próbál a másik kedvében járni.
Esetleg tapasztalt már olyat, hogy valaki „alibiből” jár be a munkahelyére?
Igyekeztek „motiválni őt” de valahogy mintha semmi sem hatott volna rá.
Miért csodálkozunk azon, hogy a MUNKA iránti elkötelezettség nem épp a csúcsokat döntögeti manapság? Hiszen még ma is akad olyan, aki eldobja a szemetet, azaz nem elkötelezett a környezet "működése" iránt.
Látszat (látszólagos) világban élünk!
A látszat (látszólagos) azt jelenti, hogy valami látszik valaminek, szemben azzal, hogy valójában milyen.
A Social Media és annak nagyszerű harcosai gyakran ezt a vonalat erősítik. Szerezz sok lájkot és meglátod tiéd a mennyország és annak minden adománya... :)
Csoda, hogy a fiatalok (és tisztelet a valódi kivételeknek) úgy képzelik el a munkát, hogy: „nyomok egy két posztot oszt dől a lé...” (ismerek több olyan fiatalt, aki képes és hajlandó VALÓDI munkát végezni és valódi EREDMÉNYEKET elérni.)
Nehéz küldetés a vonzó, látszat világgal szemben a való világot „megmutatni” az embereknek.
Nehéz rávenni valakit az egészségesebb gondolkodásra, vagy a párkapcsolatok nagyobb tiszteletére.
Nehéz eközben elfogadtatni, hogy igen, néha a munka kemény és nem kellemes.
Mi több fárasztó és idegőrlő mégis szükséges a napi élethez, hiszen (normál esetben) ebből finanszírozzuk az életünk egyéb területeit.
„A vezető dolga, hogy elkötelezze munkatársait!”
„Napi 2-3 óra munkával Ön meggazdagodhat és elérheti azt a fantasztikus anyagi hátteret amellyel a Bahamákon élhet csak a napsütést kell élveznie és...” – mondja több hirdetés, poszt, Social Media megjelenés.
Ezek után jön a vezető és azt mondja:
- „Le kellene nyírni a füvet (a 8óra) munka után az udvaron.” Vagy
- „...bent tudnál (este) maradni?... ...mert fontos lenne, hogy időben elkészüljön ez az anyag és úgy tűnik megcsúsztunk vele...”
Hááát őszintén? a Bahamák jobban hangzik. :)
Szóval marad az, hogy a vezető marad bent és végzi el a szükséges munkát ha nem akar népszerűtlen ("demotiváló", ’rabszolga hajcsár’, ’élősködő” stb.) lenni.
Akkor a vezetőnek nincs felelőssége az elkötelezésben?
Ha valaki nem képes arra, hogy elkötelezze magát az élet egyéb területein akkor miért épp a munkában várjuk valaki mástól, hogy elkötelezze őt?
Ki garantálja az egészséget?