top of page

Tárgyalásnál légy őszinte! Elsősorban önmagadhoz!



A gyakorlott tárgyalók, amikor egy tárgyalásra készülnek, összeszedik a saját erősségeiket és gyengeségeiket. Ez teljesen természetes és ez a tárgyalásra való felkészülés egyik legfontosabb (ha nem a legfontosabb) része. Ezért egy jó felkészülés fél siker.

A tárgyalásra való felkészülés viszont legalább olyan nehéz, mint maga a tárgyalás. Furán hangzik, pedig igaz. Sok értékesítőtől hallom, hogy ők bizony felkészülnek egy tárgyalásra, de már a felkészülés során "érzik", "tudják", hogy az ügyfél mit fog reagálni. (azaz helytelenül feltételeznek) Ezért sajnos gyakran előfordul, hogy elbillennek valamilyen irányba. Például: már a felkészülés során megállapítják, hogy az ügyfél biztosan nem fog előre fizetni, sőt 60 vagy 90 napos fizetési határidővel lehet majd szerződni vagy már a felkészülés során elkönyvelik, hogy minimum 15% kedvezményt fog kérni az ügyfél.

Hihetetlen, de a legtöbb eseteben a tárgyalók azért kezdenek feltételezgetni, mert nincsenek tisztába a saját erősségeikkel. . Nem mernek őszinték lenni magukkal, az erősségeiket illetően, sőt inkább így fogalmaznék: a legtöbb esetben nem az erősségeikkel kapcsolatban őszinték magukkal.

Ennek a legfőbb oka az, hogy igazán becsületes, jó emberekről van szó, akik megszokták azt a színvonalat, amit partnereiknek, ügyfeleiknek biztosítanak, és mivel megszokták, egy idő után nem is értékelik sokra.

Az ügyfelek, akikkel dolgozom, minimum 85%-a nem őszinte magával az erősségeiket illetően és gyakran van az az érzésem, hogy én magam elkötelezettebb vagyok, azaz jobban hiszek az Ő cégükben és szolgáltatásaikban, mint ők maguk. Pedig van egy egyszerű módszer arra, hogy „helyre tegyük magunkat” ezzel kapcsolatban.

Ha te magad is néha elveszíted a hited ÖNMAGADBAN, a cégedben, a termékedben vagy a szolgáltatásodban mutatunk egy egyszerű módszert, amivel tudod magad inspirálni, "helyre tenni", azaz újra irányba állítani: TOVÁBB


Friss tartalmak